Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Slobodan Milosevic

Révész Sándor hvg360

Csak két hete volt Magyarország a NATO tagja, amikor ma 25 éve elkezdődött Jugoszlávia bombázása

A NATO 25 évvel ezelőtt, 1999. március 24-én indított kiterjedt légiháborút Jugoszlávia ellen. A NATO békefenntartó csapatokkal kívánta megállítani a Koszovói Felszabadítása Hadsereg (UCK) és a jugoszláv hadsereg közötti háborúskodást, illetve a koszovói albánok elleni népirtást. De a Milosevic-rezsimet csak bombákkal lehetett meggyőzni. Az akkori Orbán-kormány teljes mellszélességgel az atlanti szövetség mellé állt a szerb kormány – és benne Orbán jelenlegi szövetségese, Alaksandr Vucic – ellenében. Az MSZP tiltakozott az ellen, hogy Magyarországról induljanak NATO-bombázók bevetésre.

Révész Sándor hvg360

Amikor Szerbiát kilőtték a demokráciából – 20 éve gyilkolták meg Zoran Djindjic miniszterelnököt

Szerbiának húsz évvel ezelőtt volt leginkább esélye arra, hogy beilleszkedjen Nyugat-Európába. Ez az esély halt meg, amikor 2003. március 12-én a szerb kormányépület bejáratától másfél méterre meggyilkolták Zoran Djindjic miniszterelnököt. Ő volt a legkiemelkedőbb szellem és a legnyugatosabb tényező Szerbia politikai életében. Persze sok minden volt még ő, mielőtt az lett volna. Kommunista, anarchista, politikai fogoly, menekült... Ha rajta múlik, ma Szerbia liberális, alkotmányos királyság lenne az Európai Unióban. Vele készült 2002 márciusi interjúnkat is felidézzük.

MTI Világ

Agyonlőtték Milosevic volt ügyvédjét

Agyonlőtték ismeretlen tettesek szombaton Belgrádban az otthona előtt Slobodan Milosevic néhai szerb elnök volt ügyvédjét - adta hírül nyilatkozatban a szerb belügyminisztérium.

MTI Világ

CIA: a szerbek nem fordultak Milosevic ellen

A szerb lakosság a nemzetközi szankciók ellenére sem fordult Milosevic ellen 1993-ban - derült ki egy olyan jelentésből, amelynek a titkosítását 300 másik dokumentummal együtt a közelmúltban oldotta fel az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA).

MTI Világ

Forródróton hívta egymást Tudjman és Milosevic a háború alatt

Franjo Tudjman horvát és Slobodan Milosevic szerb államfő a délszláv háború idején közvetlen telefonkapcsolatban állt egymással – jelentette ki Stjepan Mesic, Horvátország Tudjman halála után hivatalba lépett elnöke a Jugoszlávia széthullásáról írt könyvének moszkvai bemutatóján a Vecernji List horvát napilap pénteki kiadása szerint.

MTI Világ

Kadhafi fia Milosevic példáját követné

Slobodan Milosevichez hasonlón nem kíván ügyvédeket igénybe venni, és egyedül látná el saját védelmét a bíróság előtt a megbuktatott líbiai diktátor, Moammer Kadhafi második fia - közölte csütörtökön a jogi képviselője.

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

50 helyett 170-nel hajtott egy fiatal Esztergomban, félmilliós bírsággal zárta a száguldást

50 helyett 170-nel hajtott egy fiatal Esztergomban, félmilliós bírsággal zárta a száguldást

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Kirúgott 20 embert a Meta, mert bizalmas információkat szivárogtattak ki a cégtől

Kirúgott 20 embert a Meta, mert bizalmas információkat szivárogtattak ki a cégtől

Már tölthető: itt az Instagram alternatívája, amit néhány óra alatt több tízezren telepítettek

Már tölthető: itt az Instagram alternatívája, amit néhány óra alatt több tízezren telepítettek

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Pörögve repült ki az autópályáról egy kocsi, amelynek elaludhatott a sofőrje

Pörögve repült ki az autópályáról egy kocsi, amelynek elaludhatott a sofőrje

A címlapról ajánljuk